magunkról

A Mérmű Stúdió 1980-ban alakult műemlék-helyreállítási főprofillal. Az utóbbi tizenöt évben hagyományőrző családi házak tervezése vette át ennek helyét, munkánk során igyekszünk a megvalósulás teljes spektrumának lefedésére is.

Az alapító, Dr. Szűcs Endre több mint 40 éves szakmai tapasztalata és embersége adja azt a példát, melyet az őt követő fiatalabb nemzedék is igyekszik magáévá tenni. A fiatalos lendület és a megalapozott tudás összhangja adja az irodai munkának azt a patinával ötvözött frissességét, amire kevés példa akad a honi építészetben. A stúdió dolgozói egyénieskedés helyett párbeszédre törekszenek, mert jobban hisznek a közös munka éltető erejében. Így generációs szakadék helyett a különböző életkorok eltérő nézőpontjai egymást gazdagítva alakítják ki azokat az építészeti válaszokat, melyek az építőművészet megszakadt fonalát úgy vezetik át a mába, hogy tisztelik az előttük járókat, és nem akarják megtagadni őket. Ezen a szellemiség mentén lépett irodánk a Kós Károly Egyesülés tagjai közé.